alphacourse.org
 

Magyarország

 
 
 
 
Gyakran feltett kérdések

 

Van-e kiforrott minta az Alpha tanfolyam részvevőinek számára vonatkozólag?

Az elmúlt három évben a különböző gyülekezetektől kapott visszajelzések alapján mondhatjuk, hogy kezdenek követendő minták kialakulni.

1. Az első tanfolyam

  1. Egyik módja a kezdésnek, hogy egyszerűen indítunk egy kis csoportot, amelynek tagja lehet bárki, aki érdeklődik, majd hagyjuk, hogy az a további növekedés forrása legyen.

  2. A kezdés másik módja, hogy az Alphát bemutatjuk az egész gyülekezetnek. Ennek előnyei:

    • a gyülekezetben mindenki láthatja, hogy mi az Alpha és hogyan működik. Remélhetőleg ez bizalmat ébreszt a tanfolyam iránt.
    • az Alpha egy megújulási program lehet a gyülekezet számára. Azonban szükséges az eszünkbe vésni, hogy két lehetséges hátránnyal számolhatunk:

      • Azok, akik a gyülekezet peremén vagy azon is túl helyezkednek el kevésbé fogják magukat otthon érezni egy olyan tanfolyamon, amelyen túlnyomórészt gyülekezeti tagok vesznek részt.
      • Törést jelenthet a számukra, ha a második tanfolyam kisebb létszámú lesz az elsőné

2. További tanfolyamok

Ott, ahol az egész gyülekezet számára hirdettük meg az első tanfolyamot a második tanfolyamra jelentkezők számának erőteljes csökkenésével kell számolnunk. Például vegyük, hogy az első tanfolyamon 50-100-an vettek részt. Mire a második tanfolyam kezdődik, a legtöbb gyülekezeti tag már részt vett az elsőn. Ezért a második tanfolyamon valószínűleg nagyon kevesen vesznek majd részt - úgy öten-hatan. Fontos, hogy ez ne bátortalanítsa el a gyülekezetet. Valószínűleg ebben a kis csoportban lesznek olyanok, akik a gyülekezet peremén vannak, sőt kívülállók is. Így a tanfolyam elkezdheti betölteni valódi szerepét, vagyis bevonni a gyülekezetbe a kívülállókat.

Reményeink szerint, ha közülük egy-két ember befogadja Krisztust és betöltekezik Szentlélekkel, izgatni fogja őket Jézus és el fogják hozni családtagjaikat és barátaikat is. Tehát a harmadik tanfolyam egy kicsit nagyobb létszámú lesz. Számszakilag ez valahogy így nézhet ki:

  • Első tanfolyam 50-100
  • Második tanfolyam 10-15
  • Harmadik tanfolyam 15-20
  • Negyedik tanfolyam 20-25 stb.

Fontos észben tartanunk, hogy ideális esetben az Alpha gördülékeny evangelizációs program. Beletelhet néhány tanfolyamba, amíg elsimítjuk a kezdeti nehézségeket és elnyerjük a gyülekezeti tagok bizalmát, hogy elhívják barátaikat.

Fontos, hogy ne bátortalanodjunk el, ha kezdetben csökken a részvevők száma. Ebben a szakaszban kitartásra van szükség, hiszen az Alpha valódi célkitűzéseit azzal kezdjük el megvalósítani, hogy a kívülállók számára vonzóvá tesszük a gyülekezetet.

Mit tanít az Alpha a szakramentumokról?

Az Alpha tanfolyam magában foglalja a Keresztség (Bemerítés) és az Úrvacsora (Áldozás) témaköreit, melyek az Élet nagy kérdései 14. Fejezetében találhatóak (Az egyházról). Az Úrvacsoráról a Szentlélek hétvégén a kötetlen vasárnap reggeli úrvacsorai istentisztelet keretében tanítunk (ezért azt a video és audio szalagok nem tartalmazzák).

Az Alphát az Egyesült Királyságban ma már minden jelentősebb felekezet alkalmazza, azt a keresztény vezetők - a hagyományok áthidalásával jóváhagyták. Az Alphán a szakramentumokról szóló tanítás korlátozott abban az értelemben, hogy csak arról tanítunk, amiben a jelentősebb felekezetek és tradíciók megegyeznek. Például tanítunk a Keresztség lényegéről és szükségességéről, nem tárgyaljuk azonban a csecsemőkeresztség kérdését, hogy elkerüljük Isten népe megosztását.

Bátorítunk mindenkit, aki még nem keresztelkedett meg, hogy a tanfolyam végeztével tegye meg. A mi gyülekezetünkben például, amely történetesen az Anglikán egyházhoz tartozik gyakoroljuk a csecsemő keresztséget, mert hisszük, hogy az biblikus és az egyház hagyományos gyakorlatának részét képezi. Nem kereszteljük meg azokat újra, akik már csecsemőkeresztségben részesültek. Elismerjük azonban, hogy sok keresztény, elsősorban akik baptista, pünkösdi és megújult-pünkösdi háttérből jönnek ezt nem fogadják el bibliai normaként. Ezért tartózkodunk attól, hogy erről a kérdésről az Alphán tanítsunk, és arra kérjük a többi felekezetet is, hogy hasonló mértékben tartózkodjanak ettől. Ezáltal lehetővé válik számunkra, hogy ugyanazt az anyagot tanítsuk azoknak, aki úton vannak afelé, hogy keresztény hitre jussanak. Ez azt jelenti, hogy az emberek elvihetik családtagjaikat és barátaikat Alpha tanfolyamra az ország más részein is anélkül, hogy - saját megnyugtatásukra - utánanéznének a tanfolyamon tanítók teológiai álláspontjának.

Hangsúlyozzuk, hogy az úrvacsorai tanítás esetében azt próbáljuk tanítani, amiben minden jelentősebb felekezet és hagyomány megegyezik. Tudatában vagyunk annak, hogy egyes felekezetek és tradíciók ki akarják ezt egészíteni. Ismételten kérjük őket, hogy tartózkodjanak ettől az Alpha tanfolyam idején. Természetesen később, saját gyülekezeti tanfolyamaikon ezt szabadon megtehetik. Mint anglikán gyülekezet saját nézeteinket tanítjuk (természetesen azokat, melyeket mi tartunk biblikusnak) konfirmációs tanfolyamainkon. Mások például római katolikusok vagy baptisták mást fognak tanítani. Ez tehát nem képezi magának az Alpha tanfolyamnak a részét.

Tehát annak ellenére hogy a szakramentumok tanítása az Alpha tanfolyamon korlátozott, a Keresztség és az Úrvacsora szakramentumainak mind a tanítása, mind a gyakorlata a tanfolyam lényegi részét képezik.

Mik a legjobb módszerei annak, hogy rávegyük az embereket, jöjjenek el az Alpha tanfolyamra?

Az alábbi összeállítást azokból az észrevételekből készítettük, amelyeket HTB-ben illetve a világ különböző pontjain müködő Alpha regionális tanácsadóktól kaptunk. Amennyiben tudomásod van egyéb módszerekről, melyek által sikeresen bátoríthatjuk az embereket arra, hogy vegyenek részt Alpha tanfolyamokon, kérünk a részleteket illetően keresd meg az Alpha hírügynökséget.

  1. A Száj szavai által. Akiknek barátai, családtagjai és kollégái részt vettek az előző tanfolyamon, részt vesznek a következőn. A megalapozást követően ez az elsődleges módja a tanfolyam növekedésének.
  2. Alpha vasárnapok által. Tarthatunk ilyen istentiszteletet - elsősorban a nem templomlátogatók megcélzásával - mielőtt elindítunk egy tanfolyamot. A gyülekezet tagjait időben értesítjük a kezdés időpontjáról és bátorítjuk őket, hogy hozzák el barátaikat és családtagjaikat. Az istentiszteletnek nem szabad fenyegetőnek lennie és időben körülhatároltnak kell lennie. Az Alpha áll előtérben és egy interjú hangzik el az előző kurzus egyik vendégével. A gyülekezeti tagok sok családtagja és barátja jön el ily módon az Alphára.
  3. Ünnepi vacsorák által. Ezeket a tanfolyam befejezésének megünneplésére illetve a következő elindítására szervezzük. Azok, akik épp hogy befejezték az Alphát meghívják ismerőseiket. A vacsora részvevői közül sokan folytatják a tanfolyamot talán azért, mert arról étkezés alkalmával, laza és kötetlen légkörben hallottak először. Sok gyülekezeti tag állítja, hogy az evangelizációnak ez az, előttük ismert legkönnyebb fajtája.

  4. Missziók és evangelizációs rendezvények által. Az Alpha a kampányszerű evangelizációs hadjáratok ideális utógondozó tanfolyama is lehet. J. John evangélista másoknak is ajánlja, hogy minden ilyen jellegű rendezvényüket Alpha tanfolyammal biztosítsák.
  5. Keresztelő és házasságkötési istentiszteletek által. Amikor a gyülekezethez nem tartozó emberek keresztelő vagy házasságkötési istentisztelet alkalmával eljönnek a gyülekezetedbe miért ne ajánlhatnád fel nekik az Alphát, mint információs és előkészítő eszközt.

  6. A gyülekezeti tagok által. Egy kb. 100 tagú gyülekezet családi kapcsolatainak száma kb. 300-ra rúg, a barátok, kollégák és ismerősök száma tetszőleges. A kutatások azt mutatják, hogy sokak számára a templom bejárati ajtaja nagy akadály. Ugyanakkor azonban nagyon vonzó lehet egy személyes meghívás istentiszteletre vagy valamely különleges alkalomra olyan valaki részéről, akit ismernek és szeretnek.

  7. Alkalmi látogatások és különleges szolgálatok által. Sokan mennek templomba Karácsonykor, Húsvétkor vagy az Aratási ünnep alkalmából. A templomba nem járók közül átlagban 25-en vesznek részt Keresztelőn, 80-an esküvőn és 35-en temetésen. Ezek mind jó alkalmak arra, hogy kapcsolatba kerüljünk mindenkivel, aki eljött. Egy alkalmas előadás megemlítheti az Alpha tanfolyamot, vagy azt faliújság illetve a nyilvánosság egyéb eszközei által hirdethetjük. Ezen a Karácsonyon például sok gyülekezet a Miért Karácsony? példányait fogja osztogatni egy Alpha szórólap kíséretében.
  8. Az egyházközségi magazin által. A helyi gyülekezet Alpha tanfolyamán megtértekkel készített interjúk közzététele nagyon hatékony módszernek bizonyult arra, hogy másokat is bátorítsunk a részvételre. Ezzel a módszerrel azokat érhetjük el, akiknek csak az egyházközségi magazinon vagy a gyülekezet szociális tevékenysége által van kapcsolatuk a gyülekezettel, mint például különböző közösségi csoportok, cserkészek és vezetőik, mama és tipegő csoportok.

  9. Az Alpha nyilvántartás által. Nagyon ajánljuk, hogy vetesd nyilvántartásba tanfolyamod, ha még ezt eddig nem tetted meg. Ez azért fontos, mert a nyilvántartás által egyre növekvő számban járnak az Alpha tanfolyamokra olyanok, akiknek az ország vagy a világ másik részén lakó rokonuk vagy barátjuk ajánlotta az Alphát.
  10. Az Egyházközség tagjainak meghívása által. A teljes egyházközség területén terjeszthetjük az Alpha tanfolyam indulását hirdető brosúráka
 
 
 
   
Alpha kurzusok világszerte
Alpha a börtönben. Tudj meg részleteket...
Alpha Diákoknak! Tudj meg részleteket...
Alpha Fiataloknak: tudj meg többet...
 
 
 
 

a börtönökben | diákoknak | fiataloknak | katolikusoknak
Magyarországon | Világszerte

Fő oldalak

Köszöntés | Kurzusok | Hol találok kurzust? | Szervezeti információk

Hasznos oldalak

Regisztálj új kurzust | lépj kapcsolatba velünk